A legjobb labdarúgók házai/lakásai – óriásiak és exluzívak!

Frank Lampard – Nyugat-London (3 milliárd forint) A most már vezetőedzőként dolgozó, de korábban a Chelsea-ben 13 évet lehúzó és az angol válogatottban 106 alkalommal szereplő legendás Frank Lampard jópár ingatlant felhalmozott pályafutása során és után, a Nyugat-Londonban található és időnként bérlőknek is kiadott, 6 szobás és 2 hektáros kerttel rendelkező házat a Lampard-család nyaralónak …

Jelenlegi TOP 15 futballista a világon

15. Paulo Dybala (Juventus) Az argentin Instituto csapatában mutatkozott be, de mindössze 1 szezont húzott le ott, mert 2012-ben leigazolta az olasz Palermo csapata. A Palermo elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy Dybala lesz az új „Sergio Agüero”.  Három évet töltött a dél-olaszoknál és utolsó évében olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy 2015-ben leigazolta a Juventus, ahol …

A legjobban kereső NB1-es focisták

Egy friss riportban az egyik oknyomozó televíziós műsor adatokat tett közzé arról, hogy mennyi az átlagos havi fizetés a magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban és a riportfilmből kiderült, hogy az átlagos fizetés 2-2.5 millió forint körül mozog, ami úgy napi 80 ezer forintos fizetést és 10 ezer forintos órabért jelent. Hogy ez mennyire jogos és mennyire van …

Rekord nyereményeket hozott a tegnap

A tegnapi Liverpool – Manchester City (H, 2.72 a Betclic-en) tippünkel rekord összeget nyertek a prémium tagok. Összesen 39-en tették meg Az átlagnyeremény 71.000 forint volt A legnagyobb tét 650.000 forint volt és ez 1.768.000 forint nyereményt hozott Itt is gratulálunk mindenkinek és még sok hasonló tippet ígérünk! Prémium tagságHa még nem regisztráltál, az alábbi lépések alapján tudod elvégezni a …

Történelmi tétmeccs az észak-koreai fővárosban

Kedden, a helyszíni beszámolók szerint egy elég gyenge iramú mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszott a 2022-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának H-csoportjában az első és második helyen álló Dél-Korea és Észak-Korea csapata. Bár egyes sajtóorgánumok ritkaságnak állították be a meccset, azért a két csapat elég sűrűn játszik egymással ilyen-olyan selejtezők keretein belül, amitől viszont tényleg ritkaság volt ez …

Merre tovább Nikolics?

A magyar labdarúgás egyik ikonikus alakjának számító Nikolics Nemanja hosszú levélben vett búcsút nemrég az amerikai Chicago Fire együttesétől, ahol 3 év alatt 104 meccsen 56 gólt szerzett, volt gólkirály, volt az amerikai bajnokság, az MLS legjobb játékosa, klubrekordok megdöntésében vállalt szerepet és még folytathatnánk amerikai érdemeit. De ez nem csak Chicagóra igaz, eddigi pályafutása …

Ansu Fati – rekordok egymás után

A Bissau-Guineában született Ansu Fati a Barcelona legnagyobb gyémántjának tűnik jelenleg és ha a formáját figyeljük, akkor ez nem csak feltételezés. A mindösszesen 17. születésnapját néhány hét múlva ünneplő (most már spanyol állampolgár) csillag augusztus 31-én, az Osasuna ellen a katalánok legfiatalabb gólszerzője lett (16 év, 304 nap) és most úgy tűnik, hogy újabb rekordot …

Újra repül a tojáslabda – tippek és tanácsok a 100. NFL-szezon nyitófordulójára

Több hónapnyi szünet után a szeptember hatodikai péntekkel elstartol újra az amerikai focibajnokság, az NFL, a jubileumi századik szezont a Chicago Bears – Green Bay Packers meccse indítja, a következőkben pedig néhány tippel és tanáccsal igyekszünk segíteni a tojáslabdáért nem csak rajongó, de fogadni is akaró szurkolóknak. A vasárnapi meccsekre fogunk fókuszálni és mivel ez …

Egy időre véget ért a Neymar-szappanopera

A világ labdarúgását az elmúlt hetekben leginkább foglalkoztató hír Neymar szappanoperává fajuló átigazolási története volt. De most mi is ez a történet és végül mi lesz az idei szezonban a Paris Saint-Germainbe igazolásával a világ legdrágább játékosává avanzsáló brazillal? Hiszen, ha valamennyire is követtük a híreket, akkor láthattuk, hogy bármennyire is szeretett volna Neymar távozni …

Két újonc Hollandiából és Portugáliából, akikre érdemes odafigyelni.

A labdarúgó-fogadások népszerűségét tekintve nem kérdés, hogy a legtöbb fogadó az európai topligák vagy kiemeltebbnek számító ligák első osztályainak meccseire fogad. Ezen fogadásoknál a szezon első szakaszában mindig komoly fejtörést jelentenek az újonc csapatok, hiába ismerjük az igazolásaikat, másodosztályú teljesítményeiket, mindig kérdés, hogy mire lesznek képesek a legjobb osztály csapatai ellen. Általánosságban pedig a fogadók …