Kedden, a helyszíni beszámolók szerint egy elég gyenge iramú mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszott a 2022-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának H-csoportjában az első és második helyen álló Dél-Korea és Észak-Korea csapata. Bár egyes sajtóorgánumok ritkaságnak állították be a meccset, azért a két csapat elég sűrűn játszik egymással ilyen-olyan selejtezők keretein belül, amitől viszont tényleg ritkaság volt ez a mérkőzés, az a tény, hogy történelmileg ez volt a második olyan alkalom (az eddigi egyetlen ilyen 1990-ben volt), hogy az észak-koreai fővárosban, Phenjanban játszottak. Persze nem volt egy szokványos mérkőzés, nem volt közvetítés, nem voltak nézők a stadionban és a különféle engedélyezett utakon lévő turisták sem közelíthették meg a meccs helyszínét, ettől függetlenül azonban ez előrelépés volt a korábbiakhoz képest – például a 2010-es selejtezősorozatban mindkét meccsen Kínában játszottak egymás ellen a csapatok.
A találkozót a dél-koreai szövetség képviselőivel együtt a helyszínen tekinthette meg Gianni Infantino, a nemzetközi labdarúgó-szövetség elnöke is és állítólag a dél-koreaiak DVD-n meg is kapták a meccs felvételét, hogy otthon be tudjanak számolni róla. A 0-0-s végeredmény egyébként a hazaiakra nézve hízelgő, akik a fentebb már említett 1990-es, barátságos meccset leszámítva egyetlen egyszer sem tudtak még nyerni. A csoportból egyértelműen Dél-Korea továbbjutására lehet számítani, a legjobb másodikként való továbbjutásért pedig valószínűleg Észak-Korea és Libanon fog majd meccselni. Tippmixen erre viszont nem lehet fogadni.